Zöldterületek kezelése

2017. július 8 - 06:44

Oroszlány város területén lévő parkok és zöldterületek fenntartásával, gondozásával és építésével kapcsolatos feladatokat cégünk végzi.

Tevékenységünk

  1. Fűnyírás – A füves területek ápolása kiemelt feladatunk. Közel 750 ezer m2 gyepfelület található Oroszlány lakott övezetében. Ezen felül több mint 100 ezer m2 gyepfelület nyírását végezzük a lakott övezeten kívül is. A fűnyírást korszerű, nagy teljesítményű, önjáró, gyűjtésre is képes gépekkel, kézi fűnyírókkal, valamint motoros kaszákkal végezzük.
  2. Virágfelületek kezelése, ápolása – Társaságunk foglalkozik Oroszlány város területén található virágfelületek fenntartásával, beleértve a talaj előkészítését, tápanyag utánpótlását, az I. osztályú növényanyaggal történő beültetést, gyomlálást és a növényvédelmet. Évente egyszer ültetünk virágokat az erre kijelölt területekre.
  3. Cserjék, sövények gondozása – A város közterületein található cserjéket, sövényeket gondozzuk. A cserjéket rendszerint a vegetációs időn kívül vágjuk vissza illetve ritkítjuk. Szükség szerint (egyre gyakrabban) lombos állapotban is nyírunk fel (az átláthatóság miatt) bokrokat. A sövényeket évente kétszer nyírjuk: június, továbbá augusztus-szeptember hónapokban.
  4. Fakivágás, fásítás – A fakivágási és fásítási munkálatokat az éves, jóváhagyott tervek alapján végezzük. Folyamatosan figyeljük a fák állapotát. Szükség szerint elvégezzük az út-, valamint járdaszelvénybe lógó fák gallyazását. A balesetveszélyessé vált fák kivágását, illetve a kosaras gépről történő gallyazásokat az erre szakosodott alvállalkozók bevonásával végezzük.
  5. Játszóterek üzemeltetése – A város területén található 17 játszótér üzemeltetését végezzük a 78/2003 (11.27.) GKM rendelet alapján, valamint az MSZ 1176 1-től MSZ 1176-7-ig szabványsorozat, illetve MSZ 1177 szabványelőírásának megfelelően. Ez a feladat magába foglalja a játszóterek kéthetente történő szemrevételezéses ellenőrzését, illetve szükség esetén a javítási és karbantartási munkákat. A szerkezeti elemek alkalmasságának ellenőrzését kéthavonta, a szükséges engedélyekkel rendelkező megbízott szakember végzi. A játszóeszközök rendeletben előírt szabványosítással összefüggő ellenőrzésére négyévente kerül sor.
  6. Padok javítása, kihelyezése – A városban található padok és hulladékgyűjtő edényzetek javítását, felújítását, cseréjét végezzük.
  7. Ügyfélkezelés – Ügyfelek fogadása, panaszbejelentések kivizsgálása, illetve intézkedés (fakivágási, gallyazási kérelmek, stb.).

Városi zöldterületek övezetei

A város zöldterületei övezetekre soroltak, ennek alapján az elvégzendő feladatok, illetve azok elvégzésének gyakorisága változhat. Az osztályba sorolás a fűnyírási munkálatok gyakoriságában jelentkezik.

  1. övezet – Rákóczi utca, Fő tér és környezete, Bányász emlékpark, Fürst Sándor utca, Táncsics Mihály utca, Bánki Donát utca (Dózsa György úttól a Ságvári Endre útig), Dózsa György utcai tömbházak környezete Bánki Donát utcától a Rákóczi Ferenc utcáig, Takács Imre utca (kontyos házak környezete), Fürst Sándor utcai játszótér, Táncsics udvari játszótér, Alkotmány utcai játszótér, Szeptember 6. utcai játszótér, Kertalja utcai játszótér, 48-as emlékpark, Topolya liget, Erzsébet liget, Népek barátsága u. 33. sz. előtti park, Millenniumi emlékpark, Alkotmány út (Rákóczi F. úttól a Kossuth l. útig), Dózsa György úti játszótér
  2. övezet – Haraszthegyi park, Táncsics udvarok, Táncsics – Mészáros – Petőfi – Fürst utak közötti terület, Táncsics – Fürst – Petőfi utak közötti terület, Petőfi – Hunyadi – Mátyás király – Fürst utak közötti terület, Mátyás király – Mészáros – Rákóczi – Fürst utak közötti terület, Mészáros Lajos út (volt mozi környezete), Gönczi – Fürst – Rákóczi – Táncsics utak közötti terület, Bánki – Rákóczi – Dózsa utak közötti terület, Haraszthegyi u. 2/A és 2/B környezete, Dózsa – Bánki – Népek barátsága utak – Alsó-tó közötti terület, Dózsa – Népek – Tópart utak – Kertalja patak közötti terület, Kertalja patak – Tópart utca – Svandabereg patak – Rákóczi utca közötti terület, Svandabereg patak – Takács – Rákóczi utak közötti terület, Kossuth Lajos utca, Asztalos János utca, Alsó-tó környéke, Felső-tó környéke
  3. övezet – Táncsics – Petőfi – Fürst – Gönczi utak közötti terület; Városi tavak rézsűje
  4. övezet – Takács Imre úti véderdő, garázsok, Szeptember 6. utca – Jókai utca sarok, Szeptember 6. utca – Csokonai utca sarok, Szeptember 6. utca – Bem utca – Vasút közötti terület, Kubicza emlékmű környezete, Karinthy – Katona utca sarok, Dózsa György utca – Gábor Áron utca sarok, Balassi Bálint utca, Bokodi tóparti területek, Arany János utcai területek, Bánki – Dózsa utcai garázsok környezete, Tüzépsori garázsok környezete, Mindszenti úti garázsok környezete, Kecskédi úti területek, Takács Imre úti kontyos házak (B bokor) mögötti terület, Volt vidámpark alatti terület, Haraszthegy, Haraszthegyi út 26/A előtti terület, Várdomb köz, Alkotmány út – Kossuth Lajos utca sarok, Závory Zoltán út, Ó-Takács utca, Takács Imre út (Ó-Takács utcától a temetőig), Profi mögötti területek, Bányász krt. – Domb utca gyalogos köz, Mészáros Lajos utca – Bányász krt. gyalogos köz, Ifjúmunkás utca – Sallai utca gyalogos köz, Mester utca, Táncsics udvarok – Labanc patak közötti terület

Szolgáltatások

Cégünk kötelező feladatvégzésén túlmenően külön megrendelések esetén további zöldfelület kezelési:

  • külterületi fűnyírás,
  • fakivágás,
  • gallyazás, valamint
  • parkosítási munkálatokat is vállal.

Gallyazás és fakivágással kapcsolatos igények

Gallyazással kapcsolatos bejelentések megtehetőek írásban az alábbi elérhetőségen. Társasházak esetén a lakóközösség többsége véleményének, akaratának érvényesülése és garantálása érdekében a kéréseket a közös képviselőktől várjuk.

Társaságunkhoz beérkező kéréseket szakembereink minden esetben helyszíni szemle keretében kivizsgálják, és a növényzet egészségi állapota alapján a szükséges munkákat, feladatokat meghatározzák. A felméréseink alapján szükséges munkákat a parkfenntartási feladataink közé betervezzük és törekszünk arra, hogy arról a lehető legrövidebb időn belül gondoskodjunk.

A fakivágások teljesítése az erre vonatkozó jogszabályokat betartva, többnyire a téli hónapokban történik. Ezen munkák engedélykötelesek, és csak a fakivágási engedély megszerzését követően áll módunkban a munkát megkezdeni. Fakivágási engedély kiadására Oroszlány Város Önkormányzata jogosult.

Kapcsolat

Felelős: Dr. Riezing Norbert
Telefon: 06-20/354-4359
E-mail: riezing.norbert@oroszlany.hu